Bevásárlókosár (0 termék)
Kosaram

Az Ön bevásárlókosara egyelőre még üres.

Ön jelenlegi helye:

Egy történet

Hallgass bele!

  • Egy történet

Egy történet

Elérhetőség: Készleten

-
+

Normál ár: 2 990 Ft

Special Price 2 830 Ft

A második nem léteznék az első nélkül. Az első nélkül nem volna mit elmesélni, érdektelen közhelyek közt maradnánk. De mert a második történet szerzője (alulírott) olvasta az elsőt, kiléphetett saját banalitásából, és az első írás érzékenysége az övé is lett, így ráláthatott az eddig kedélyesen eltakart kiszolgáltatottságára, sőt, arra a szenvedésre is, amelyet amúgy észre sem vett volna. A legkevesebb, hogy láthatjuk, miként működik az irodalom, miként adja át a tapasztalatát, de ennél többet is látni: miként változtatja meg az életünket, mert megváltoztatja a világot. Mert megváltoztatja a tekintetünket. Mást látunk immár. A két írás oda-vissza értelmezi egymást, ketten egyek, együttlétükben látszik összetartozó különbözőségük. Testvérként állnak egymás mellett, közel vannak, távol vannak.”
 
„Nem árulom el, ki a gyilkos. Vagy kik a gyilkosok. Vagy kik voltak a gyilkosok. Voltak. És azt sem, kik lesznek. Pedig lesznek. Van két történetünk. Az első (a Kertész Imréé) nem létezne a gyilkosok nélkül, hangja tragikus, kiszolgáltatottságának szükségszerűségében nem kételkedik. Nem áll módjában nem kételkedni. A második nem léteznék az első nélkül. Az első nélkül nem volna mit elmesélni, érdektelen közhelyek közt maradnánk. De mert a második történet szerzője (alulírott) olvasta az elsőt, kiléphetett saját banalitásából, és az első írás érzékenysége az övé is lett, így ráláthatott az eddig kedélyesen eltakart kiszolgáltatottságára, sőt, arra a szenvedésre is, amelyet amúgy észre sem vett volna. A legkevesebb, hogy láthatjuk, miként működik az irodalom, miként adja át a tapasztalatát, de ennél többet is látni: miként változtatja meg az életünket, mert megváltoztatja a világot. Mert megváltoztatja a tekintetünket. Mást látunk immár. A két írás oda-vissza értelmezi egymást, ketten egyek, együttlétükben látszik összetartozó különbözőségük. Testvérként állnak egymás mellett, közel vannak, távol vannak.” Esterházy Péter

További információk

CSZ KOS 9789630983655
Kiadó Kossuth-Mojzer Kiadó
Játékidõ 110 perc
Szerző Esterházy Péter, Kertész Imre
Előadó Esterházy Péter, Kulka János
Rendezte Nem
Szerkesztő Nem
Fordította Nem
Megjelenés 2016. márc. 1.
Formátum audio CD
Műfaj Novella, válogatott elbeszélés
Téma Életrajzi, Elmélkedés, Filozófia
Kinek ajánljuk? Hölgyeknek, Lelkes hallgatóknak , Uraknak
Szerkesztettség Teljes
Számok listája Nem
A felolvasás nyelve Magyar
Sorozat Nem

Termék címkék

Használjon szünetet a címkék elválasztásához. Használja az aposztróf jelet (') kifejezésekhez.

  • Külföldre is szállítunk! USA-ba is
  • Bankkártyás fizetés,vagy Kp. utánvét
  • 20 000 Ft feletti vásárláskor a szállítás díjtalan Magyarország területén

Kapcsolat

Suriel Kft.

1131 Budapest
Reitter Ferenc u. 132/C II.em 209.

  info@hangoskonyvek.hu

  +36 (1) 271 0990