A Liliom tehát egy kültelki hintáslegény életének és halálának története. Adott még két nő: az egyik a munkaadója, a rámenős özvegy, aki mindaddig birtokolja őt, amíg meg nem jelenik színen Julika, a szelíd és konok cselédlány. Molnár darabja a 20-30-as évek Budapestjét, a kabaré atmoszféráját idézi. Bohócos vásári komédia, tragédia, burleszk, alávetettség, kiszolgáltatottság, diadal, élet. A karikatúrák pontosak, leleplezőek. Minden durvaság, rátartiság, az adok- kapok köznapi közhelye mögül előbújnak a valódi motivációk.
A dráma nyelvezete szabatos, könnyed, de egyéniség és költőiség nélkül (szépprózája viszont gyakran költői színezetű). Színpadismerete, klasszikus szerkesztési tisztasága, dialógusainak mesteri felépítése, a jellemzés egyszerűsége és mégis hatékonysága olyan mesterségbeli erények, amelyek a későbbi írónemzedéknek is tanulsággal szolgálnak. Legeza Ilona irodalmi lapja
(Ez a mese arra való, hogy özvegyasszonyok altassák el vele kisgyermekeiket, vagy jó gyerekek altassák el vele öreg és fáradt szüleiket. A mesét szép csöndesen, folyékonyan kell mondani, az elejét élénken, mintha igaz volna, a végét pedig már lassabban és halkan, hogy mire vége szakad, aludjék el az, akinek mesélték.)
A ligetben, az egyik bódéban volt egy furcsa ember. Úgy hívták, hogy Závóczky. Ez a Závóczky nagy csirkefogó volt, mindenkit megbántott, sokat megvert, néhányat meg is szúrt késsel, lopott, csalt, rabolt, de azért nagyon jó fiú volt, s a felesége nagyon szerette. Mert a felesége egyszerű kis cseléd volt, aki tizenhét éves koráig zsidóknál szolgált, s akkor egy vasárnapon, mikor kimenője volt, a ligetben megismerte Závóczkyt, akin kétszínű nadrág volt: a fele sárga, a másik szára piros. A hajában csirketoll volt, a csirketollra spárga volt kötve, a spárga vége a zsebébe ért, és Závóczky megráncigálta a spárgát, hogy a csirketoll mozogjon a fején. Ezen mindenki sokat nevetett, és a legszebb cselédek arra a ringlispilre szállottak, amelyiken Závóczky ezt a tréfát űzte. Az egyszerű kis cseléd itt ismerte meg Závóczkyt, és vele maradt egész nap, s bár tíz órára otthon kellett volna lenni, még tizenegykor se ment haza, egész éjjel a ligetben maradt, másnap pedig már nem mert hazamenni. Azontúl a tollas fejú fiúnál maradt, soha többet nem ment cselédnek, és olyan jó volt, és szelíd volt, és olyan szép kis cseléd volt, hogy Závóczky elvitte a hivatalba, és feleségül vette... Molnár Ferenc
Tartalom:
CD1
Első kép
Második kép
Harmadik kép
CD2
Negyedik kép
Ötödik kép
Hatodik kép
Hetedik kép
| Kiadó | Hungaroton Kiadó |
| Játékidõ | 92 perc (2 audio CD) |
| Szerző | Molnár Ferenc |
| Előadó | Sinkovits Imre |
| Formátum | audio CD |
| Műfaj | Dráma |
| Téma | Romantikus |
| Kinek ajánljuk? | Hölgyeknek, Nagyszülőknek |


