Bartis Attila - A nyugalom (MP3 CD)

1990 Ft

A cselekmény középpontjában anya és fia nyomasztó kapcsolata áll, mögötte a rendszerváltás magyarországi éveinek díszletével. Ez a viszony paradigma jellegű az emberi kapcsolatok elzüllésére egy olyan társadalomban, ahol az individuum folytonos erőszaknak van kitéve.

8 készleten

Cikkszám: 9789630955638 Kategória:

Leírás

A cselekmény középpontjában anya és fia nyomasztó kapcsolata áll,
mögötte a rendszerváltás magyarországi éveinek díszletével. Ez a
viszony paradigma jellegű az emberi kapcsolatok elzüllésére egy olyan
társadalomban, ahol az individuum folytonos erőszaknak van kitéve. A
könyv hangulatilag Sartre és Camus könyveinek atmoszféráját idézi.
Bartis Attila(Marosvásárhely, 1968. január 22.) író, fotográfus.
Erdélyben született, apja, Bartis Ferenc költő. Családjával
1984-ben költözött Budapestre, amikor apját megfosztották román
állampolgárságától. Huszonhét évesen jelentette meg bemutatkozó regényét, A
sétát. Három évvel később jelent meg novelláskötete A kéklő pára címen. Eddigi
legnagyobb sikerét A nyugalom című, 2001-ben megjelent regénye szerezte számára.
Ez alapján írta meg Anyám, Kleopátra című drámáját, amelyet 2003-ban mutattak
be a Nemzeti Színházban Garas Dezső rendezésében, Udvaros Dorottya
főszereplésével.
Dolgozott újságíróként is, egy évig írt tárcákat az Élet és
Irodalom című folyóiratnak. Itt megjelent írásait A Lázár apokrifek című
kötetében adta ki.
Könyveit több nyelvre lefordították. Fotóművészként
fényképei számos kiállításon vettek már részt.

További információk

Tömeg 0.15 kg
Szerző

Előadó

Kiadó

Játékidõ

10 óra (1 MP3 CD)

Formátum

Műfaj

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A nyugalom (MP3 CD)” értékelése elsőként

Érdekelhetnek még…